ha nyers de Angliában csak úgy lehetne lecsillapítni, húst dobnának eléje. Bántalom, vér, orgia ebből áll az a lakoma, melyre ez előkelő csőcselék rohant. Minden hiányzik itt, a mi menthetné e dorbézolást, s mindenekelőtt hiányzik a szellem. Három évvel a király visszatérése után Butler kiadta «Hudibras»-át, oly nagy sikerrel, melyről csak az egykorúak adhatnának számot; de nagy zaja napjainkig elhatott. Pedig mily alant jár szelleme, mily ügyetlenül és otrombáúl szabadítja fel bosszúálló gúnyját! Itt-ott van még egy-egy szerencsés kép, a nemrég elhalt költészet romjaként; de a munka egész szövete olyan, mintha Scarron-tól volna; épen oly aljas, mint ez, de még gonoszabb. Az egész, azt mondják, Don Quijote utánzása. Hudibras puritán lovag, ki útra kel, hogy segítsen az elnyomottakon s ütlegeket nyer jutalmul. Pedig inkább azt lehetne mondani, hogy Avellaneda nyomorúságos utánzásához hasonlít. A rövid, bohózatos versek vég nélkül biczegnek tova s kéjelegve tipegnek a sárban, épen oly piszkosan és laposan, mint a travestált Aeneisben. Hudibras és lovának rajza csaknem egy egész éneken át tart; negyven versben írja le szakállát, negyvenben nadrágját. Véghetetlen scholastikus értekezések és vitatkozások tüskés sivatagja lepi el a költemény felét, épen oly hosszadalmasan, mint a puritánok értekezései. Semmi cselekvény, semmi természetesség, mindenütt nem sikerült satyrák, vaskos torzképek; semmi művészet, semmi mérték, semmi ízlés; a puritánok nyelve képtelen zagyvalékká van változtatva, és az epés harag, For as Aeneas bore his sire Upon his shoulder through the fire, túlsága miatt eltévesztve czélját, eltorzítja az arczképet, melyet rajzolni akar. Elhiszszük-e, hogy ily író a kedvest játsza, mulattatni kíván s kellemesnek képzeli magát? Íme, hogyan gúnyolódik Hudibras szakálla fölött: «Eszőrös meteor a koronák és kormánybotok bukását jelenté, gyászosan jelképezve a kormányok hanyatlását, míg hieroglyphszerű ásója azt hirdeté, hogy az ő és az ország sírja már meg van ásva. » 10 Annyira meg van elégedve ez 9 E szakál ásó formára volt vágva. 10 His tawny beard was th'equal grace A sudden view it would beguile : In time to make a nation rue; To wait upon the public downfall . . . . 11 ízetlen tréfával, hogy még tíz versen át elnyujtja. A butaság növekszik haladtában. Lehetséges-e, hogy mulatságosnak találták az efféle enyelgést? «Kardjának egy tőr szolgált apródul, mely korához képest kicsiny volt, s következéskép oly módon kísérte, mint a törpék a kóbor lovagokat. Ha átszúrt egy mellet vagy fejet, azután arra is szolgált, hogy csizmát vakarjon és hagymát ültessen.» Minden aljassá lesz itt; ha mutatkozik is valami szépség, a bohózatosság azonnal beszennyezi. Látva e konyhai részleteket, ez alantjáró nyers tréfákat, azt hiszszük, hogy a kofák mulattatójával van dolgunk. Az utczai komédiások beszélnek így, midőn képzeletöket és nyelvöket a kocsmák s lebújok szokásaihoz alkalmazzák. A piszok bizonyára nem marad el itt, s a csöcselék röhög, midőn a bohócz czélzást tesz a magánélet szennyeire. 12 Ily groteszk voná 11 12 Whose thread of life the fatal sisters Did twist together with his whiskers, And twine so close, that Time should never, But with his rusty sickle mow Both down together at a blow. This sword a dagger had his page, That was but little for his age, It would scrape trenchers or chip bread. .... 'T would make clean shoes, and in the earth Set leeks and onions, and so forth. Quoth Hudibras' I smell a rat. Ralpho, thou dost prevaricate. For though the thesis which thou lay'st Be true adamussim as thou say'st. sokban találtak gyönyörűséget a restauratio udvari emberei; bosszúvágyuk és durvaságuk kedvét lelte a rikoltó marionettekben; két századon keresztül lehet még hallani ez inas-közönség durva röhögését. IV. II. Károly büszkén figyelmeztette az asztalnál Grammont lovagot, hogy inasai térden szolgálnak fel. Jól tették, ez volt igazi helyzetök. Clarendon főkanczellár, a legtekintélyesebb és legtisztességesebb udvari emberek egyike, váratlanúl meghallja a tanácsülés alatt, hogy leánya Anna teherbe esett York herczegtől, s hogy ez, a király testvére, házasságot igért neki. Ime e gyöngéd atya szavai; ő maga gondoskodott, hogy reánk maradjanak : «A kanczellár 13 roppant haragba jött leánya romlottsága miatt s a képzelhető legnagyobb hevességgel mondá, hogy mihelyt haza ér, kidobja házából, mint valami örömleányt, s kijelenti neki, hogy gondoskodjék magáról, a hogy tud, mert őt többé nem fogja látni.» Jegyezzük meg, hogy e nagy ember a királynál váratlanul hallotta a hírt, s hogy az első pillanatban megtalálta e nagylelkű Than Synods are, thou dost deny, Yet there is a fallacy in this; For, if by thy Homœosis, Tussis pro crepitu, an art Under a Cough to slur a Fart, 13 Clarendon emlékiratai. II. k. 65. 1. és atyai szavakat. «Hozzá tevé, hogy inkább szeretné leányát a herczeg rimájának, mint nejének tudni. » Nem hősies ez? De hagyjuk őt beszélni. Csak egy ily nemesen monarchikus sziv képes felülmúlni önmagát: «Kész volt azonnal határozott véleményt adni s remélte, hogy ő lordságaik hozzájárulnak, hogy a király rögtön a Towerbe küldje e nőszemélyt, hol börtönbe vessék, oly szoros őrizet alatt, hogy semmi élő lélek ne juthasson hozzá; és hogy azután tüstént javaslatot nyújtsanak be a parlementhez, hogy feje vétessék, és hogy ő maga nemcsak beleegyeznék, hanem az első lenne, ki ez indítványt teszi. >> Mily római erény! És attól félve, hogy talán nem hisznek neki, hozzá teszi: «Mindenki, a ki ismeri a kanczellárt, el fogja hinni, hogy ezt szívéből mondta.» De még nincs megelégedve, ismétli indítványát és mindenféle meggyőző okoskodással ostromolja a királyt, hogy levágassa leánya fejét. «Inkább magamra venném gyalázatát s egész alázattal viselném, mint e házasság állítsa vissza becsületét; annyira irtózom e gondolattól, hogy szívesebben látnám öt halva, oly gyalázatban, mely megilleti vakmerő elbizakodottságát.⟫ Így tartja meg az ember, ha hinárba jut, állását és fizetését. Sir Charles Berkeley, York herczeg testőr-kapitánya, még többet tett. Ünnepélyesen megesküdött, hogy «az ifjú leánynyal hált,» s késznek nyilatkozott arra, hogy nőül veszi, «a herczeg iránti szeretetből, ámbár tudta, mily viszonyban állt a herczeggel». Valamivel később aztán megvallotta, hogy hazudott, de becsülettel és jó szándékkal, hogy megmentse a királyi családot e balházasságtól. Meg is fizették e szép önfeláldozást; nem |