az eszmék és képzeletek folyamát, mely végig hullámzik a pocsolyák közt. De ha látjuk, hogy valaki előkelő igyekszik lenni, midőn piszkos marad, hogy a művelt világ nyelvén akarja festeni a teherhordó-érzéseket, minden piszok számára megfelelő képletet igyekszik találni, szántszándékkal és tanulmánynyal aljaskodik, s nem szolgál mentségére sem a természetesség, sem a lendület, sem a tudomány, sem a szellem, az épen olyan, mintha valami otromba kamaszt látnánk, a ki egy ékszert a pocsolyába akar mártani. Végre megjön az undor és betegség. Míg La Fontaine utolsó napjáig képes marad a gyöngédségre és boldogságra, ez már harmincz éves korában gyászos csipősséggel gyalázza a női nemet.

Mig ifju, élvezetből lesz rima,

Ha megvénül, pénzért tesz mást rimává.:.
Hálóba csal, meggyilkol, tönkre tesz.
Kéjét ingerli ételével is,

S a lomhaságban annál több gyönyört
Talál, mert buja vágyát növeli.
Hálátlan, áruló, irigy; előbb
Lehet fékezni a vad állatot

S az árnak gátot vetni, mint makacs,
Lázongó lelkét meghódítani.....
Korlátlanul csapong szeszélye, majd
Gyülöl, majd meg mérték fölött szeret.
Ördögnek látszik, a midőn komoly,
S bolondnak vagy szajhának, ha vidor.
Gonosz, czivódó és megbizhatatlan,
S kéjvágyaért mindent eltékozol. 16

16 When she is young, she whores herself for sport;
And when she's old, she bawds for her support. . .
She is a snare, a shamble and a stews;
Her meat and sauce she does for lechery chuse,

Mily vallomás van ily itéletben, mily életpálya van benne kifejezve! Látjuk az elbutult, csonvázzá aszott kicsapongót, élete végén, megrothadva fekélyeiben. A dalok és nyers satyrák között, visszaemlékezve meghiúsult terveire és szennyes élvezeteire, melyek mintegy emésztő gödörben halmozódnak össze fáradt agyában, felébred a kárhozat félelme, és ájtatosan hal meg harminczhárom éves korában.

Legelül a király ad példát. E «vén bak», mint az udvaronczok nevezik, vidámnak és előkelőnek tartja magát. Mily vidámság és mily előkelőség! A franczia modor nem áll jól csatornán-túli szomszédjaiknak. Mint katholikusok a szükkörű babonaságba sülyednek,mint epikureusok a durva kicsapongásba, mint udvaronczok az aljas szolgaiságba, mint sceptikusok az arczátlan istentagadásba. Ez udvar nem tud mást utánozni, mint a franczia bútorokat és öltönyöket. A külső szabályosságot és illemet, melyet a közízlés fentart Versaillesban, itt elvetik, mint kényelmetlent. Károly és testvére úgy futkároznak díszruháikban, mintha farsang volna. Azon a napon, melyen a hollandi hajóhad felégette a Themsén az angol hajókat, a király Monmouth herczegnőnél vacsorált s egy éjjeli lepke után

And does in laziness delight the more,
Because by that she is provoked to whore.
Ungrateful, treacherous, enviously inclined,
Wild beasts are tamed, floods easier far conflined.
Than is her stubborn and rebelious mind . . . .
Her temper so extravagant we find,

She hates or is impertinently kind.

Would she be grave, she then looks like a devil,
And like a fool or whore, when she be civil . . .
Contentious, wicked, and not fit to trust,

And covetous to spend it on her lust.

szaladgált. A tanácsülésben, míg az államügyekről beszéltek, kutyájával játszott. Rochester és Buckingham arczátlan csipkedésekkel és vakmerő epigrammokkal bántalmazták, melyekért haragha jött, s mégis eltűrte. Nyilvánosan összekapott kedvesével, kit gebének mondott, amaz meg mamlasznak nevezte. Reggelenkint ment haza tőle, «úgy hogy az őrök is beszéltek róla». 17 Mindenki szeme láttára túrte, hogy megcsalja; egy ízben két színész szeretője volt, kik közül az egyik kötéltánczos. Szükség esetén a lány gorombaságokat is mondott szemébe. «A király kijelenté, hogy nem apja a gyermeknek, kivel kedvese viselős volt; de ez így szólt hozzá: Ördög vigyen el engem! el fogod ismerni!» Erre elismerte a gyermeket, és vigasztalásul két színésznőt fogadott szeretőül. Midőn új hitvese, braganzai Katalin megérkezett, elzárta a világtól, elkergette cselédjeit, durván bánt vele és annyira lealacsonyította, hogy ráerőszakolta kedvesének barátságát. A jó PEPYS, monarchikus szivének daczára, végre is kitör: «Ha a herczeget és a királyt beszélni hallom, és látom társalgásuk módját isten bocsáss! ámbár minden lehető hódolattal bámulom őket, mégis mentől tovább vizsgálom és figyelek rájok, annál kevesebb különbséget találok köztük és más emberek között, ámbár hála istennek, mind a ketten magas rangú és szép jellemű fejedelmek.» Látta egy ünnepély alkalmával, hogy II. Károly miss Stewartot az ablakmélyedésbe vezette 18 «s félórán keresztül majd fel

17 Pepys.

18 «Nem tudom, honnan vette az a bolond Chroft, hogy a muszkáknak csupa szép nőik s ezeknek mind szép lábszáraik vannak. A király azt vitatta, hogy senkinek sincs oly szép lábszára, mint Stewart kisasszonynak. Ez pedig, hogy megnyerje a fogadást, térden felül megmutatta lábait.» (GRAMMONT.)

falta csókjaival, mindnyájuk szeme láttára.» Máskor «Ferrers kapitánytól hallá, hogy egy hónap előtt az udvari bálban egy hölgy tánczközben elhullatott egy gyermeket». Ezt elvitték zsebkendőben; s «a király körülbelül egy hétig szobájában tartotta és felbonczolta, durva tréfákat űzvén vele». Ez otromba vidámság és e bordélyházi kalandok émelygést okoznak. Az udvari emberek az árral úsztak. Miss Jennings, a későbbi Tyrconnel herczegnő, egy ízben narancskofának öltözött s az utczán kinálta áruit. Pepys oly mulatságokat ír le, hol az urak és hölgyek fagygyúval és korommal kenték be egymás arczát, úgy hogy «legnagyobb részök olyan volt mint az ördög». Divat volt káromkodni, pletykázni, részegeskedni, a papok és a szentírás ellen kiabálni, játszani. Lady Castlemaine egy éjszakán 25,000 font sterlinget vesztett. A vak Saint-Albans herczeg nyolczan éves korában is eljárt a játékházakba, oldalán inasával, ki megnevezte kártyáit. Sedley és Buckhurst meztelenül futkostak éjfél után az utczákon. Egy másik fényes nappal meztelenül állt az ablakba, hogy a tömeghez beszéljen. Az udvarhölgyek lebetegedéseit s a természetellenes fajtalanságokat hadd beszélje el Grammont. Ezeket vagy föl kell tárni vagy elrejteni, s nekünk nincs bátorságunk, hogy Grammont módja szerint fínom czélzással beszéljünk róluk. Befejezésül idézzük Pepys egy elbeszélését, mely mértékül szolgálhat a többire:

«Harry Kiligrew megmagyarázta, mi az a társaság, melyről újabban annyit beszéltek s mely Baller név, alatt ismeretes. Nehány hóbortos ifju tartozott ide, köztük ő maga is, és Lady Bennett (Arlington grófné), hölgyeivel. Ezek mindenféle képzelhető kicsapongásra vetemedtek és egész meztelen tánczokat rendeztek».

Mindebben az a megfoghatatlan, hogy e dobzódás

épen nem vidám; az emberek mizantrópok, mogorvák, a gyászos HOBBES-t idézik. Ez az ő mesterök. És valóban, HOBBES philosophiája az, mely e társadalom képének megadja befejező vonásait.

VI.

HOBBES egyike ama hatalmas és határozott szellemeknek, melyeket pozitiveknek nevezünk s melyek oly gyakoriak Angliában; Swift és Bentham családjából való, erős és durva, mint az aczélgép. Ezért van oly renkivüli erejű és száraz módszere és stylje, mely legalkalmasabb a szerkesztésre és rombolásra; innen származik philoso phiája, mely tanainak merészsége által halhatatlan világításba állította az emberi szellem egyik eltörölhetetlen oldalát. Minden tárgyban és eseményben van valami eredeti és állandó, mint a szilárd mag, mely körül a befejező gazdag fejlődések csoportosúlnak. A pozitiv szellem első csapással e magot ragadja meg, széttöri a ragyogó tenyészetet, mely elfödi; szétszórja, megsemmisíti, azután egész erejét a magban összepontosítva, kiválasztja, fölemeli, kidolgozza s látható helyre állítja, hol ezentúl mindenki számára kristályként fog ragyogni. Minden ékesség, minden megindulás ki van zárva HOBBES styljéből; nem egyéb ez, mint az okoskodások és tények kis helyre szorított halmaza, melyeket vaskapcsok gyanánt kötnek össze a levonások. Nincs itt semmi árnyalat, semmi fínom vagy keresett szó. Csak a közhasználat legközönségesebb szavait alkalmazza; nincs tizenkét szava, mely kétszáz év óta elavult volna Egész központjáig hatol a gyökeres értelemnek, eltávolítja a mulékony és ragyogó kérget és körülírja a szilárd részt, mely állandó anyagja minden