szültsége, a nagyravágyások összeütközése, a kormányok bukása, az elkeseredett képzelmek és gonosz szenvedélyek kicsapongása sugallta a társadalom és az ember ily fogalmát. Mindnyájan, a bölcsészek úgy, mint a nép, a monarchia és a nyugalom után vágytak. HOBBES, mint kérlelhetetlen logikus, absolutnak akarja a monarchiát; az elnyomás így sokkal szigorúbb, a béke állandóbb lesz. Senki se álljon ellen az uralkodónak. Bármit tesz az alattvaló ellen, bármily ürügy alatt, az nem igazságtalanság. Ő határozza meg a kánoni könyveket; ő a pápa, sőt több, mint pápa. Parancsára kötelesek alattvalói megtagadni Krisztust, legalább szájukkal; az eredeti szerződés fentartás nélkül szolgáltatta ki neki minden külső cselekedet tulajdonjogát; így legalább a felekezeteknek nem fog ürügyül szolgálni lelkiismeretök az ország felzavarására. Ily végletekbe ragadta a roppant elbágyadás, s a polgári háborútól való irtózat e keskeny és következetes szellemet. E lepecsételt börtön fölé, melybe teljes erejével beszorította és bezárta a ragadozó állatot, végső nehezék gyanánt oda helyezte nemcsak az embernek, hanem az egész mindenségnek elméletét és bölcsészetét, hogy örökössé tegye az emberi rabságot. Az ítélet nála nem egyéb, mint «két név összeadása», az eszme nem más, mint az agyvelő állapota, az indulat testi mozdulat, az egyetemes törvények egyszerű szavak, minden lényeg csak anyag, minden tudomány csak az érzéki dolgok ismerete, az ember egész lénye oly test,

Statuendum originem magnarum et diuturnarum societatum non a mutua benevolentia, sed a mutuo metu exstitisse.

Voluntas laedendi omnibus inest in statu naturae.

Status hominum naturalis antequam in societatem coïretur, bellum. Neque hoc simpliciter, sed bellum omnium in omnes. Bellum sua natura sempiternum.

mely képes mozgást adni vagy elfogadni, 26 úgy hogy az ember, csak e megvetésre méltó oldalról látva magát és a természetet, s alacsony fogalmat nyerve önmagáról és a világról, meggörnyedhetett végre a szükséges tekintély súlya alatt és magára vette az igát, melyet lázadó természete vonakodik és mégis kénytelen elviselni. Ez a vágy tűnik fel az angol restauratióban. Az ember megérdemelte akkor e bánásmódot, mert ily philosophiát hozott létre. A szinpadon épen olyannak fog mutatkozni, a milyennek az elméletben és az erkölcsben.

VII.

Midőn a parlament által bezárt színházak újra megnyiltak, azonnal lehetett látni, hogy az ízlés megváltozott. SHIRLEY, a nagy iskola utolsó tagja, nem írt többé és meghalt. WALLER, BUCKINGHAM, DRYDEN kénytelenek átdolgozni SHAKSPEARE, FLETCHER, BEAUMONT darabjait, hogy a divathoz alkalmazzák. PEPYS, a Szentivánéji álom előadása után (1662) kijelenti, hogy többé meg nem nézi,

26 Corpus et substantia idem significant, et proinde vox composita substantia incorporea est insignificans aeque ac si quis diceret corpus incorporeum.

Quidquid imaginamur finitum est. Nulla ergo est idea neque conceptus qui oriri potest a voce hac, infinitum.

Recidit ratiocinatio omnis ad duas operationes animi, addi

tionem et substractionem.

Genus et universale nominum non rerum nomina sunt.
Veritas in dicto non in re consistit.

Sensio igitur in sentiente nihil aliud esse potest praeter motum partium aliquarum intus in sentiente existentium, quac partes motae organorum quibus sentimus partes sunt.

Taine. III.

3

mert ez a legízetlenebb és legnevetségesebb darab, melyet valaha látott. A vígjáték átalakúl; mert a közönség is átalakúlt.

Milyen hallgatósága volt SHAKSPEARE-nek és FLETCHER-nek! Mily ifjú, bájos kedélyek! E bűzös szinházban, hol fenyűmagot kellett égetni, e félig világított, nyomorúságos színpaddal szemben, a kocsmai diszítmények, a férfiaktól játszott női szerepek láttára illuzió fogta el a közönséget. Nem törődtek a valószinűséggel! át lehetett őket vezetni egy pillanat alatt az erdőkön és tengereken, egy éghajlattól a másikig, húsz éven keresztül, tíz csata és ezernyi kaland között. Nem kivántak mindig nevetni; a vígjáték, nehány bohózatos kitörés után, komoly vagy gyöngéd színt öltött. Nem annyira mulatni mentek a színházba, mint inkább ábrándozni. Ez új szivekben egész halmaza volt a szenvedélyeknek és álmaknak; mély szenvedélyek, ragyogó álmak, melyeknek börtönbe zárt raja ismeretlenül zúgott a lélekben, várva, hogy a költő megnyissa előttök a ragyogó napfényt. Villámfényben feltünő tájképek, a torlódó hullám szürke sörénye, az erdő nyirkos zúga, hol az őzikék nyugtalanul emelgetik fejeiket, a szerelmes leányka hirtelen mosolya és piruló orczája, a gyöngéd érzelmek magasztos és változatos lendülete és mindezek fölött a regényes szenvedélyek elragadtatása ilyenek voltak ama látványok és megindulások, melyeket a színházban kerestek. Önmaguktól fölemelkedtek az eszményi világ legmagasabb ormára; szemlélni akarták a legnagyobb nemeslelkűséget, a föltétlen szerelmet; nem bámultak a tündériességen, erőlködés nélkül behatoltak ama tájra, melyet a költészet átalakít, melynek fényére szüksége volt szemöknek. Első pillantásra megértették túlságait és szeszélyeit; nem szorultak előkészítésre; kö

vették tévelygéseit, különczségeit, duzzadó leleményeinek zsibongását, halmozott szineinek pazar voltát, mint a zenész követi a symphoniát. Abban az átmeneti és végletes állapotban voltak, melyben a felnőtt és szűz képzelem, vágytól, kiváncsiságtól és erőtől duzzadva, egyszerre kifejleszti az embert, és az emberben mindazt, a mi legmagasztosabb és legfinomabb.

E közönség helyét az élvhajhászok foglalták el. Ezek gazdagok; igyekeztek kicsiszolni magukat franczia divat szerint; a színházat ellátták mozgó diszítményekkel, zenével, világossággal, valószínűséggel, kényelemmel, a külső kellemességek minden nemével; de hiányzik nálok a szív. Képzeljük el e félig ittas piperkőczöket, kik a szerelemben csak a gyönyört látják, az emberben csak az érzékeket. Képzeljük Rochestert Mercutio helyén. Vajjon lelkének melyik részével tudná megérteni a költészetet? A regényes vígjáték kivül esik légkörén; csak a valódi világot képes megragadni s ebben is csak a kézzelfogható, durva külső burkot. Nyujtsák neki a köznapi élet hű képét, a lapos és valószínü eseményeket, betűszerinti utánzását tetteinek és lényének; tegyék a színt Londonba, a folyó évbe; másolják durva szavait, otromba tréfáit, beszélgetéseit a narancsárusnőkkel, légyottjait a parkban, kisérleteit a francziás értekezésekben. Hadd ismerjen magára, hadd találja fel újra a maga modorát és társaságát, melyet épen most hagyott el a kocsmában vagy az előszobában. Álljon egy vonalban a színház az utczával. A színmű épen oly élvezetet fog nyujtani, mint az élet; az is közönséges lesz és szennyes, és a nézőnek nincs szüksége sem képzelő erőre, sem szellemre; elég, ha szeme van és emlékezete. Mulat e hú utánzásokon s egyszersmind megérti. Az aljas szavak rokonszenves nevetésre birják, az arczátlan képek mulat

ságos emlékeket gerjesztenek benne. Az író különben gondoskodik oly meséről, mely ébren tartja. Rendesen valami férjről vagy atyáról van szó, kit megcsalnak. A szép nemes urak, mint az író, az udvarló pártját fogják, érdekkel kisérik haladását s azt hiszik, hogy részt vesznek kalandjában. Vegyük ezekhez a nőket, kiket elcsábítnak s a kik el akarnak csábíttatni. Az érzéki ingerek, az örömleányi fogások, fölcserélések és meglepetések kereszttüze, a légyottok és vacsorák e farsangja, a merész jelenetek arczátlansága, mely csaknem a physikai tüntetésig megy, a kétértelmű dalok, az élő képek közt ide-oda vetett szennyes tréfák mindez orgia a szinpadon képes volt épen elevenére tapintani e kalandok után futkározó közönségnek. Azonfelül a színház szentesíti is erkölcseiket. Csak bünöket adva elő, helyben hagyja bűneiket. Az írók szabályul állítják fel, hogy minden nő rima s minden férfi barom. A kicsapongás természetes dologgá lesz kezeik közt, sőt a jó izléshez tartozik, melyet nyiltan gyakorolnak. Rochester és II. Károly önmagukon épülve hagyhatták el a színházat, s megerősödhettek abbeli meggyőződésökben, hogy az erény nem egyéb, mint álarcz, az ügyes gazemberek álarcza, kik drágán akarják eladni magukat.

VIII.

DRYDEN, ki az elsők között 27 lépett ez útra, nem lépett rá határozottan. Bizonyos fényes ködpára, mint az elmult korszak maradványa, lebeg még színpadja fölött. Gazdag képzelme félig visszatartja a regényes vígjátékban. Majd

27 Wild Galantja 1662-ből van.